Nincs más hátra, segítségért kiabálok, jöjjön valaki fiatalabb, aki majd nyilván megtalálja, hiszen ott kell annak lenni, csak én nem látom. Második felvonás: az egész család a darált húst keresi, továbbra is sikertelenül. Meggyanúsítom a fiamat, hogy esetleg tévedésből megetette a kutyával a húst, de azt mondja, ártatlan. A kisebbik fiam a barátnőjénél van, hirtelen ötlet, talán ők vitték magukkal. Nosza, telefon a gyereknek, persze kiderül, hogy nem vitték el, miért is vitték volna, soha nem tettek ilyet, nem győzök elnézést kérni a gyanúsításért. Tanácstalanok vagyunk, megoldhatatlan rejtéllyel találtuk szembe magunkat. A lányom ötlete, hogy esetleg rabló járt nálunk. Sose járt még rabló nálunk, ami persze nem jelenti azt, hogy most se járhatott, na de miféle rabló az ilyen, hogy pont a darált húst viszi magával? Már ott tartunk, hogy a feltételezett rabló tulajdonságain sajnálkozunk, hiszen elvihette volna a csirkecomb filét is, de ő a darált húst választotta, mikor a lányom egy hirtelen ötlettől vezérelve benéz a mikróba, na és mit talál ott? Hát a darált húst. A fiamnak ekkor eszébe jut, hogy ja, igen, ő tette oda, csak átmenetileg, amíg pakolt valamit a hűtőben, csak aztán megfeledkezett róla.
A fasirt a füstbe ment, a husit az előkészített hozzávalókkal összekeverve megkapta a kutya, nagyon örült neki, mi pedig rántott combfilét ettünk krumplipürével. Összességében a mérleg pozitív: megint nem raboltak ki bennünket.
