Motiváció

Tegnap magából kikelve jött haza lányom a munkahelyéről. Hogy mikor lesz a népszavazás, mert ő el akar menni és arra szavazni, hogy ide aztán egyetlen migráns se tegye be a lábát. Én meg csak pislogok, hogy mi van? 

Hallotta, hogy minden magyartól havi ötezer forintot le fognak vonni, dolgozótól, nyugdíjastól egyaránt, mert így kell támogatnunk a menekülteket. És ő kikéri magának, majd ő eldönti, hogyha adni akar valakinek valamennyit, hogy ki legyen az és milyen célra szánja, mégis, mit képzel az unió? 

Hol olvastad ezt? - kérdezem, mire ő: Hát már mindenki erről beszél. És persze mindenki mélységesen fel van háborodva. 

Ügyes. Nem is kell hozzá több, csak néhány koholmány, fölösleges hivatalosan megerősíteni, éppen elég, ha szájról szájra terjed. Ha arról lenne szó, hogy mindenki kap valamilyen okból havi ötezer forintot, nem mondom, nyilván annak is örülnének, de hogy elvesznek ötezret? Ez vért kíván! 

És mégis, mikor fog ez megtörténni? - kérdezem. Mire ő: Hát ha kevesen megyünk el a népszavazásra. 

Aha. Itt a recept, így kell szavazót vásárolni. Megfelelő motivációval bármit el lehet érni. Érveknek, okos beszédnek helye nincs, az emberek zsebét kell megcélozni. Elveszik a kultúrádat, elveszik a munkádat - ezek nem váltottak ki átütő sikert, most megvan a biztos módszer. Elveszik a pénzedet! 

Nem kell hozzá jósnak lenni, özönleni fognak az emberek a népszavazásra. 

A Spéder-jelenség

Bevallom, sokáig nem is hallottam erről a Spéderről. Néhány héttel ezelőtt egy kormányszóvivői tájékoztatón kezdte el valaki feszegetni a Spéder-kérdést valami pénzszállítás kapcsán. Még a neve is ismeretlenül csengett számomra, először Spílernek értettem, na de az utóbbi időben annyit hallok róla, hogy kezd a könyökömön kijönni. Merthogy szegény Spéderre megadták a kilövési engedélyt. Most már tényleg a kelleténél többet tudok róla, például, hogy Lázár jóbarátja, tán szomszédja is, aki egy volt a mi kis félisteneink közül, na de most őt is utolérte a sorsa, már megkapta a sugallatot a célzóstáb, hogy a sarkára kell irányozni. 

Most tele van  vele az internet, mert neki maholnap vége lesz, a vagyonvesztése mellett (ami ráadásul másokat is érint, mert bankja is van szegény embernek) előbb-utóbb az Indexből is kiforgatják. Mit is tegyen a földi halandó ilyen hírek hallatán? Kezdjem sajnálni Spédert talán? Azért annyi fantáziám még nekem is van, hogy odáig nem kellene elmerészkednem, hogy szánakozzak, az ilyen Spéder-félék nem úgy mennek tönkre, mint te vagy én, hogy földönfutó leszel, ők valahogy úgy esnek ki az isten kötényéből, hogy még véletlenül se üssék meg magukat. Csak annyira vesztesek, mint afféle száműzött király, aki elvesztette ugyan a trónt, de azért a javak tetemes része biztos helyen van, amiből futja neki a holtomiglan tartó trónkövetelésre. 

Szóval Spéder most fölzárkózott Simicska mellé, eggyel több kegyvesztett a palettán, na de vannak még bőven a húsosfazék mellett, nagy a tolongás, most pláne, mert a hagyomány szerint a hűtlenségi perek áldozatainak javait elnyerhetik a kegyencek. Attól persze nem kell tartanunk, hogy egészen véletlenül nekünk is leesik valami a nagy osztozkodásban, mint ahogy bennünket nem fenyeget az a veszély sem, hogy úgy járunk, mint Spéder vagy Simicska. 

Pedig most éppen azt fejtegetik itt-ott, hogy a Spéder-jelenség tulajdonképpen üzenet a társadalomnak. Azt mondta Csintalan ma este, hogy ez az üzenet az egész társadalomnak szól, azt kell belőle érteni, hogy senki sincs biztonságban, mert ha megneheztel ránk a hatalom, mi is úgy járhatunk, mint a Spéder. Hát ezen csaknem elkezdtem nevetgélni. Ha valakin eluralkodna az aggodalom és félve nézne körül, hogy ugyan mikor fog ő is úgy járni, hát ezennel megnyugtatom, hogy a hatalom jóvoltából nekünk nem nagyon van félni valónk, köszönhetően annak, hogy összes javaink nem érnek fel egy ilyen Spéder-féle kutyaóljának értékével, csekély a valószínűsége, hogy bárki számára kihívást jelentene, hogy bennünket mindenünkből kiforgasson. 

Ami persze nem jelenti azt, hogy biztonságban vagyunk, Valóban üzenget a hatalom, ráadásul nem most kezdett üzengetni, már jó ideje kapjuk a félre nem érthető üzeneteket, talán végre ideje lenne megérteni. Nem attól kellene félnünk, hogy úgy járunk, mint Spéder vagy Simicska, hanem hogy úgy fogunk járni, sőt, még rosszabbul, ahogyan már évek óta járunk. 

Ha teheti, teszi

Az esetnek nincs országos jelentősége. Sőt, egyáltalán nincs jelentősége, hacsak az nem, hogy jól példázza, hogyan fosztogatja a közös kasszát az, aki helyzetbe kerül. Tulajdonképpen szót se érdemelne a hír, hogy egy város képviselő-testületének fele elutazott több napra Münchenbe, hogy részt vegyen egy konferencián. A téma a szennyvízkezelés és a hulladékgazdálkodás. Meghívták őket, hát elmentek. Természetesen közpénzen. Hogy mit kerestek ott, nem kérdezi senki. Pedig megkérdezhetné. 

Az önkormányzatok már nem foglalkoznak se a szennyvízkezeléssel, a hulladékgazdálkodás se hozzájuk tartozik már, ezzel az erővel a balettáncosok szakmai tanácskozásán is részt vehettek volna. Értelme semmi, haszna semmi, viszont vélhetően jól érezték magukat. Költségeiket a közösség fedezte, még csak nem is került borzasztóan sokba, hiszen csak ide, a szomszédba utaztak, ezzel az erővel rendezhették volna ezt a konferenciát Új-Zélandon is. Az elszámolás nyilván rendben van, nincs az az ellenőrzés, amely hibát találna benne. 

Jönnek és mennek a delegációk. A legalsóbb szintektől a legmagasabbakig. A résztvevők tapasztalatokat szereznek, olyan tapasztalatokat, amelyekre se nekik, se másnak soha semmi szüksége nem lesz. Meg se fordul a fejükben, hogy egy-egy ilyen lehetőségre nemet is lehetne mondani. A költségvetésben van rá fedezet.

Eközben persze van, amire egyre kevesebb jut.  Mert jól kell gazdálkodni. meg kell nézni, mire mennyit költünk. A sérült gyerekek korai fejlesztésének támogatását például drasztikusan csökkentette a település, szó nem érheti a ház elejét, elvégre nem kötelező, hanem önként vállalt feladata az önkormányzatnak. Ha nem telik rá, hát nem telik. 

Rendet kellene már tenni a közpénzek terén. Legyen szó akár a legfelső szinten elkótyavetyélt milliárdokról, akár a legalsóbb szinteken eltapsolt milliókról. Mert ez is, az is a közösségé, amit sokkal jobban kellene felhasználni. 

A szükség törvényt bont

Iványi Gábor már megint kiviselte magát. Látogatást tett a déli határnál lévő tranzitzónában, hogy felkeresse az ott várakozókat. Ha már ment, nem ment üres kézzel, olyasmit vitt, amire igencsak nagy lenne a szükség, egyebek mellett négy mobil wc-t szeretett volna letenni, de a helyszínen kiderült, ez nem lehetséges. 

A várakozók - nevezzük őket így - nem állampolgárai se a magyar, se a szerb államnak, egy igen ügyes megoldással sikerült olyan helyet találni számukra, ahol senkinek sincs velük szemben semmiféle kötelezettsége. A senki földjén jár nekik a levegő, a világosság, azon felül semmi, úgy oldják meg az életüket, ahogy tudják. Nyilván megoldják, az ember találékony. Emellett persze vannak arra kijelölt karitatív szervezetek, amelyek a gondoskodást elvégzik. Hogy a gondoskodásba mi tartozik bele, az nem derült ki, de egy egészen biztos: wc nincs a zónában. Nem véletlenül nincs, állítólag nem lehet, mert az már építmény, és a senki földjére ilyesmit senki se telepíthet. Lehetne létesíteni magyar vagy szerb területen, de úgy tűnik, ez a probléma egyik államnak se fontos. 

Eszembe jutott Miska bácsi, akit '45-ben elhurcoltak málenykij robotra, ő mesélt az útról, a különféle táborokról, a körülményekről, a latrinákról - érdekes, hogy a latrina fontosabb eleme volt egy-egy ideiglenes tábornak, mint akár a barakk, és még így is gyakoriak voltak a járványok. De olyat nem mesélt, hogy az embereknek ott és úgy kellett elvégezniük a dolgukat, ahol és ahogy sikerült. Talán volt erre valamiféle szabályzat? Ki tudja? 

A tranzitzóna speciális hely. Akik ott vannak, senki se hívta őket, saját elhatározásukból jöttek, nem ígért nekik senki semmit. Senki se integet utánuk és senki se várja őket a másik oldalon. Nem tudni, meddig maradnak ott és hogy utána mi lesz velük. Ők se tudják. 

Iványi Gábor most botrányhőssé lépett elő. Megjelent a mobil wc-ivel és nem volt hely, ahová letegye. Nem a migrációt támogatta, nem a kvótaellenes magyar törekvéseket ásta alá, mindössze egy olyan problémát próbált megoldani, amely alapvető emberi probléma. Ráadásul nem fondorlattal tette, előzetesen levelet írt az illetékes minisztereknek, amelyben közölte szándékait. Egyik helyről kapott választ, abban közölték, hogy őrá ott semmi szükség, a megoldás jó kezekben van, a másik helyről még csak nem is reagáltak. Mellesleg nem akart ő egyéni akciót lebonyolítani, hívta a történelmi egyházak képviselőit is, hogy tartanának vele, de ebben sem járt sikerrel. A kérdés pedig kérdés marad: megoldja-e valaki a senki földje legalább minimális komfortosítását? 

Kiben mi lakik?

Időnként elképedek a Facebookot nézegetve, pedig én csak azt látom, amit az ismerőseim közzétesznek, így meglehetősen szűrt információkkal rendelkezem. A minap valaki közzétett egy költeményt, amit valaki a Facebookon publikált Orbán Viktor születésnapja alkalmából. Ott volt a poéta neve is, nem volt túl nehéz rálelni az adatlapjára. Kíváncsi lettem rá, ki lehet ő. 

Pomázon él és rokkant nyugdíjas, özvegy is, viszont van neki 1179 ismerőse - mindez nem árul el róla túl sokat, csak adat. Több fotót is közzétesz, látható kalapban, kalap nélkül. A fejlécben egy fotón ő látható Kósa Lajos oldalán a Parlamentben - hogy mit keresett ott, el nem tudom képzelni, nem is valószínű, hogy fontos. Csak neki az, de neki nagyon. Na és persze ott a legfőbb vezér fotója is, és ha a bejegyzéseket olvassuk, azokból az derül ki, hogy az imádat nem új keletű, már évekkel ezelőtt is túláradó köszöntőket tett közzé a bálvány születésnapja alkalmából. Míg három éve azt írta: köszönjük, hogy van nekünk, köszönjük, hogy a népért él, most már úgy kezdődik a vers: Tán Isten küldte őt ide, a Földre...A verset pedig a rajongótábor kommentjei követik.

Honnan, miből táplálkozhat ez a lelkesedés? Más lehet arrafelé a levegő? Érthetetlen. Ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanazokat a híreket halljuk, hát hogyan lehetséges az, hogy ennyire másként érzékeljük a valóságot? Mintha A vakok országába tévedt volna az ember, ahol az a természetes, ha nem lát, ha pedig mégis, akkor úgy vélik, meg kellene fosztani ettől a rendellenességétől. Hiszen erre semmi szükség, ez valamiféle abnormalitás. 

Lehet más?

Nincs nagy visszhangja, pedig megérdemelné, hogy legyen. Az egyik parlamenti párt társelnöke - nem mellékesen alapítója - lemondott párton belüli tisztségéről, a nyár végén pedig parlamenti mandátumát is visszaadja. Ez nem szokványos esemény, magyar politikus ilyet nem szokott tenni, ha elnyeri a képviselőséget, akkor ott általában berendezkedik, beviszi a rokonságot is, kiépíti a maga kis birodalmát, mintegy arra készülve, hogy onnan is fogják eltemetni. Én egyetlen ilyen esetre emlékszem, ő is LMP-s volt, egy nő, a nevére sajnos, nem emlékszem, de ő se várta meg a ciklus végét, hanem felállt és távozott. Egy ilyen döntés el kellene, hogy gondolkodtassa a közvéleményt, de nálunk ez nem így működik. 

Persze, van, aki meg akarja magyarázni. Érdekes véleményeket olvasni: nyilván kevesebbet keres képviselőként, mint amennyit ügyvédként kereshet. Egy másik annyit fűz hozzá: biztos tele van már a zsebe. A harmadik mintha Schiffer jövőjéért aggódna, azt kérdezi: és mit fog csinálni? Elmegy buszvezetőnek? És természetesen többen úgy vélik, a dolognak semmi jelentősége, egy jelentéktelen politikai tényező egyik ismert arca eltűnik, ettől semmi sem fog változni. Ráadásul vannak, akik szerint az LMP valójában Orbán teremtménye, csak arra jó, hogy kevesebben legyenek a valódi demokratikus oldalon. Mert a valódi demokratikus oldalt Gyurcsány jelenti, meg némiképp az MSZP, na de az LMP az nem is igazi párt.

Tény, hogy vidéken ha van is, alig látszik az LMP. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy ne volna iránta érdeklődés, sokkal inkább azt jelenti, hogy nem fordítottak elég energiát a párszervezésre, nem használták a bevált fogásokat, a könnyen érthető jelszavakat. Ha valaki vidéken LMP-szimpatizáns, nincs hova mennie, nem találja meg a hasonlóképpen gondolkodókat, nincs fórum, nincs rendezvény, nincs pártiroda, marad tehát az országos szervezet, jó esetben választásokkor a szavazólapon lesz valaki, aki a párt színeiben indul és lehet rá szavazni. Hogy ilyen feltételek mellett mégis bejutottak a parlamentbe, az óriási eredmény, arra utal, hogy sokkal több hívük van szerte széjjel, mint amennyit bármelyik közvélemény-kutató mér. 

Már megkezdődött a fúrás: most aztán az LMP bárkivel kész lesz szövetkezni. A maradt vezetők ezt cáfolják, miért lenne kész? Miért menne most másfelé, mint amerre eddig ment? Mi változott? A társelnök felállt, ennyi. Nem másik pártot alapít, nem kilép a pártból, nem fordít hátat a politikának, csak hátrébb lép. Érteni vélem. Tiszteletre méltó az elhatározás. A párt nem szűnik meg, nem lesz gyengébb. És talán tényleg lehet más a politika...