2018. január 5., péntek

A kör bezárult



Nemrég a Tények Extrában volt szerencsém látni egy olyan körmönfont összeállítást, hogy azóta is össze vagyok teljesen zavarodva. Nagy szerencse, hogy nekem nincsen pártom, mert biztos, hogy rég elvesztem volna ebben a pártfinanszírozási törvénynek nevezett labirintusban, ami most nekem egészen olyannak tűnik, mint ami leginkább arra  jó, hogy bárkire bármit rá lehet húzni. 
De  ha már Tények, akkor lássuk a tényeket. Pesti Srácok kontra Czeglédy Csaba, akiről ezúttal megtudhattuk, hogy ő az MSZP meg a DK strómanja, és az a bűnszövetkezet, amit fönntartott, az igazából pártcélokat szolgált. Szóval a Pesti Srácok, ami tudvalevőleg egy jó nevű, hiteles sajtóorgánum, talált két embert, akik természetesen kérik a nevük elhallgatását, viszont arról számoltak be, hogy valójában ők diákmunka címén pártmunkát végeztek. Szórólapoztak, standoltak, és hogy amit Gyurcsány adott kölcsön, vagyis nem Gyurcsány, hanem a felesége, az igazából nem is kölcsön volt, hanem fizetés ezekért a pártmegbizatásokért. Vagyis a kör itt bezárult. Ja, és hogy például Vágó István is így kapta a fizetését a fellépéseiért. A Tények a nyomatékosság kedvéért megszólaltatott olyan komoly személyiségeket, mint ifjabb Lomnici Zoltán és Hidvéghi Balázs, akik csóválták a fejüket és mondták, hogy juj, hát ez bizony felveti a gyanúját annak, hogy itt tiltott pártfinanszírozás történt. Ezek után majd megy az ÁSZ és jól megbírságolja ezeket a pártokat is néhány százmillióra, és még örüljenek, ha nem oszlatják fel őket ezek után. 
Túl azon, hogy el nem tudom képzelni, mikor és hol végezték azok a diákok azt a töméntelen pártmunkát, aminek semmi látszatja nem volt, bár lehet, hogy ez afféle földalatti pártmunka volt és nem volt szabad látszani neki, de hát valami eredménye csak lett volna, gondolom. Mint diák-pártmunkát emlegették a nevezett pártok rendezvényein való megjelenést is, tettek rá vágóképet is, amelyeken - bár borzasztóan figyeltem - egy árva fiatalt se láttam, galambősz nénikék és bácsikák alkották a közönséget, vagyis hát nem kimondottan diákmunkások, hacsak nem álruhában voltak. Meg azt se egészen értem, hogy Vágó milyen fellépéseiért kapott fizetést, tán énekelt valahol? 
Az összeállítás vissza-visszatérő képeként megjelent Czeglédy, talpig bilincsben, hát ez is egy érdekesség, hogy míg az ő arcát naponta többször megmutogatják nekünk, egyéb hátborzongató hírekben a címeres gonosztevők, többszörös gyilkosok arcát gondosan kikockázzák, az ember nem is érti, minek mutatnak olyan képet, amin csak az inge meg a nadrágja látszik valakinek, ettől lesz hiteles, hogy nem csak kitalálták az egészet? 
Na de vissza a lényeghez. Ha valaki érti, mi fán nő ez a pártfinanszírozási rendszabályozás, magyarázza már el. Ha én megbolondulok és magamra veszek egy akármilyen párt plakátját és azontúl abban flangálok, mint valami szendvicsember, kinek mi köze van hozzá? És ha nem elhivatottságból teszem, hanem engem a párt ezért megfizet, nincs neki ehhez joga? Ha felajánlom egy pártnak, hogy a konyhámban berendezheti az irodáját és cserébe nem kérek érte pénzt, akkor őt is megbüntethetik meg engem is? 

2018. január 4., csütörtök

A Hős utcától Csenyétéig



Híre ment, hogy a kormány döntött,  pontot kell tenni a Hős utcai áldatlan állapotok végére, 2,1 milliárd forintot biztosít Kőbányának, hogy felszámolhassák a Hős utcai zűrzavart. Nem jártam sose a Hős utcában, amit a tévéknek köszönhetően láttam belőle, az is pont elég volt, hát tényleg borzasztó, aztán az embernek egyből az jut eszébe, hogy 2,1 milliárdból azt ott el lehet rendezni? Az semmi pénz a probléma nagyságához képest, és persze azonnal a minden másra elherdált tíz- és százmilliárdokra gondolunk, hogy mennyi fontos és értelmes dolgot lehetett volna és lehetne azokkal a pénzekkel kezdeni. Mert azért ne legyenek kétségeink, rengeteg sok Hős utca van kishazánkban. Aztán Sváby műsorában is mutattak egy kis helyzetjelentést Csenyétéről, mint elhangzott, a legszegényebb magyar falu, elvitt a stáb egy doboznyi édességet, amit egy fővárosi középiskola diákjai adtak össze kimondottan a csenyétei gyerekeknek. Azt is mutatták, amint élelmiszercsomagokat oszt valami alapítvány, sorban állt az egész falu, magától értetődő természetességgel vették át a csomagokat, nekik erről szól az életük, néha jön a szállítmány és akkor érkezik valami adomány. Az egész faluban lehet összesen nyolc-tíz ember, akinek van munkája, a többiek az ég tudja, miből élnek, jó, gyerek tengernyi sok van, a családi pótlék jelenthet valami biztos jövedelmet, meg talán némi segély, de még elképzelni is képtelenség, hogyan tudnak ott létezni emberek. Riporter bemegy egy házba, az egész egy helyiség, csoda, hogy nem dől rájuk,  akkora ablak van rajta, mint egy lőrés, és gyakorlatilag nincs benne semmi, csak egy tűzhely-féle látszik, ég benne a tűz. Okosakat kérdez, például, hogy hol szokta fürdetni a gyerekeket? A háziasszony válaszol, hát van egy teknőféle, abban. Persze víz sincs a házban, de még az udvarban se, valahol a távolban kéklik egy közkút. Vécé kint van? Kiderül, kint sincs. Hát akkor hogyan oldják meg? Ott kint a kertben, így a válasz. A kert attól kert, hogy kívül van
Eközben harsog a médiából, hogy egyre szebb a jövő, nőnek a bérek, csökkennek az adók, a családi kedvezmények már az egekben, Deutsch előadja, hogy idén is milliárdok maradnak a zsebünkben, mert csökken az internet áfája. Az ország fejlődik, illetve az ország egy része, de van egy kicsit sem elhanyagolható része, amelyik már annyira mélyen van, hogy lejjebb már nem kerülhet. Valóban szörnyű az egészségügy helyzete, az oktatás helyzete, és sorolhatnánk, de a legszörnyűbb mégis az, hogy irgalmatlanul sokan élnek állati sorban, és talán már a 24. órán is túl vagyunk ahhoz, hogy hozzálássunk ennek a borzalomnak a rendbe tételéhez. Nem adományokra van szükség, ehhez kevés a Mikulásgyár, kevés a sok civil szervezet, ehhez egy normális kormány kellene, amelyik végre szembe mer nézni ezzel a gonddal és meghirdet egy cselekvési programot, mert ezt meg kell oldani. Sokba fog kerülni? Nyilván, de ezt nem lehet megúszni. Nem lehet okosakat mondani, hogy miért nem dolgoznak, meg miért van annyi gyerekük, meg miért nem művelik a kertet, nem elég csirkéket meg malacokat osztogatni. Ezek üres szavak, semmire nem jók. Tenni kell most már végre, mielőtt akkorára nő a nyomorúság, hogy végképp beleragadunk.