Csak nevetünk

Érdekes a magyar lélek. Itt élünk egy katasztrofális országban, és ahelyett, hogy sírnánk vagy dühöngenénk, nagyokat nevetünk a saját nyomorúságunkon. A plakátokból is viccet csinálunk, a hozzá nem értő hajlamos azt hinni, hogy a magyarok boldogok, hiszen egyfolytában hahotáznak. Valójában persze erről szó sincs, csak éppen ilyen a természetünk, hogyha tehetetlenek vagyunk, poénokat gyártunk. Jobb lenne, ha reggeltől estig mérgelődnénk? Csoda tudja. Tény, hogy legalább kisebb a gutaütés esélye, és ez is valami. 

Hogy a külhoniak úgy vélik, a magyarok lényegében felhőtlen, vidám emberek, akik majd kicsattannak az elégedettségtől, az hagyján, de hogy a saját vezetőinket is megtévesztjük, az már baj. Úgy nyilatkoznak széltében-hosszában, amiből arra lehet következtetni, valóban azt hiszik, hogy itt minden a legnagyobb rendben van, amit tesznek, azt megtehetik, sőt, még többet is, elvégre nem kell minket komolyan venni. Bátran nyüvik a fákat a Városligetben, átépítik a Budai Várat a saját ízlésük szerint, szétosztogatják maguk között a javainkat, a földjeinket, a pénzünket, stadionokat építenek minden sarokra, félkézzel változtatnak törvényeket, legyen az alaptörvény vagy bármi más, úgy általában azt a látszatot keltik, hogy azt csinálnak, amit akarnak. Övék az ország, mert övék a hatalom. 

Nagy marhák vagyunk, hölgyek és urak, hogy ezt nem láttuk előre. Ki merte volna ezt feltételezni, hogy valaki ilyen pofátlan hatalomgyakorlásra vetemedik? Meg sem fordul a fejükben, hogy nem ők a legokosabbak, hogy bármilyen változtatáshoz annak is lenne esetleg véleménye, akit közvetlenül érint. Nem számít, majd ők megmondják, mi hogy legyen, kezdve azon, hogy mit tanuljanak a gyerekeink az iskolában. Mert ők jobban tudják, naná. 

Most éppen a népszavazásra próbálják buzdítani a népet, hát ahogy tapasztalom, nem nagyon hoz a dolog senkit izgalomba, leszámítva a határon túliakat, majd ők elintézik nekünk, hogy megfeleljünk a kormány elvárásainak. Majd kitalálnak valamit, hogy 2018-ban is megfelelő számú szavazójuk legyen és újra megválasszák őket? És mi majd hagyjuk? Legfeljebb nevetünk egy jót azon, hogy már megint így jártunk...

Szar ügy

Szörnyűséges gaztettet valósítottak meg dunaújvárosi pedagógusok. A napokban a városi internetes portál megzengette, hogy az egyik városi általános iskola pedagógusa egy csapatnyi harmadikos fiúcskát arra kényszerített, hogy kitakarítsák az iskolai wc-t, és ezzel lábbal tiporta az emberi méltóságukat. A szülők ezen felháborodtak és elégtételt követelnek. 

Ami számomra az esetről kiderült, az annyi, hogy az említett drága gyermekek azzal csapták agyon az időt, hogy egyik társuk holmiját - a szandálját - tréfásan elorozták és beleforgatták azt a wc-ben található emberi végtermékbe. A mulatságnak a takarítónők vetettek véget, akik ezt a fajta humort nem értékelték, és fellázadtak, mondván, tüntesse el a nyomokat, aki csinálta. A gyerekek fölött diszponáló pedagógus kisebb nyomozást indított, ám ez nem vezetett eredményre, a tettes nem jelentkezett, ezért hát úgy döntött, a kollektív bűnösség elvét érvényesíti, és az esemény résztvevőit közös takarításra kötelezte. Amint a hírek arról beszámoltak, a takarítási akciót felügyelték, ám nem biztosítottak védőfelszerelést - ezek szerint kellett volna kesztyűt, maszkot, szkafandert, a fene tudja, mit a rendelkezésére bocsájtani a kis huncutoknak. 

Nem tudom, hol tart most az ügy, állítólag időközben kiderült, hogy az elkövetők nem is azok voltak, akik végül megkapták a büntetést, persze ez is csak feltételezés, azt hiszem, a Nemzeti Nyomozóirodát még nem volták be, de hát ami késik, nem múlik, eljöhet még az is. Mi a kérdés tulajdonképpen? Az, hogy ki piszkított oda, vagy az, hogy ki alkalmazott egy otthagyott kupacot? Arról a gyerekről egyáltalán szó se esik, aki az események középpontjában lévő szandál tulajdonosa, és aki ezek szerint céltáblája az ehhez hasonló gyermeki tréfáknak. 

A kommenteket olvasva az ember elgondolkodik. A hozzászóló szülők általában biztosak benne, hogy az ő gyermekük jól nevelt, ilyesmit sose tenne, tisztán hagyja maga után a wc-t, ezért azon háborognak, miért kell a mintagyerekeknek mások neveletlen, büdös kölykének a piszkát takarítania, különben is, azért van a takarítónő. A harcosabb szülők a pedagógus és a takarítónő eltávolítását követelik, az iskola igazgatója vizsgálódik, lehet, hogy maholnap uniós szintre kerül a kérdés, elvégre gyerekeket aláztak meg, akik minden bizonnyal megálltak a fejlődésben. Megnyugtató, hogy az igazán nagy horderejű kérdésekben - mint amilyen ez is - a társadalom képes hallatni a hangját. 

Botrány a köbön

Nem vagyok szegedi, még csak nem is ismerem a várost, így fogalmam sincs, milyen hely lehet az a Cserepes-sori piac. Botka Lászlót se ismerem, de azért nem lehet egy rossz polgármester, ha már több cikluson keresztül meg tudott maradni. A Cserepes-sori műbalhéról az Echo TV-ből értesültem, és bár utána igyekeztem informálódni, megint meg kell állapítanom, hogy az ellenzéki kommunikáció meglehetősen rosszul működik. Lényegében nincs is.
A Szabó Bálint nevű showmen már második napja különféle műsorszámokat ad elő - persze régebb óta csinálja, de most jutott el arra a fokra, hogy már stábokat is visz magával. Az történt, hogy tegnap erőnek erejével be akart hatolni a polgármesterhez, ám ott egy tiltakozó titkárnővel találta magát szemben, aki utóbb kissé sikoltozott is, erre kihívták a rendőrséget. A rendőrök jöttek és annak rendje-módja szerint megtisztították a területet, elvitték a vehemens ügyvédet a fogdába. Erről a kalandjáról érzékletes előadást tartott, miképpen zárták be megannyi levetkőztetett (?) migráns közé, mekkora helyre. Hogy mit kapott enni, azt sajnos, nem mesélte el, pedig érdekelt volna. Börtönélményeit egy, a kezén fénylő bilinccsel illusztrálta és közben veszettül ajvékolt, hogy így Virág elvtárs meg úgy Virág elvtárs, aztán médiakísérettel be akart vinni valami aláírásokat a polgármesternek. Persze pont akkor, amikor díszközgyűlést tartottak, ahol a polgármester javában beszédet tartott.
Ekkor előkerült egy szerencsétlen ember, látszani nem látszott, talán közterület-felügyelő, aki azt találta mondani hősünknek, hogy oda bizony nem mehet be. A sztár - aki nem mellesleg ügyvéd - ráugrott a  nagy lehetőségre és föltette a kérdést a közkatonának, milyen jogszabály rendelkezik úgy, hogy ő oda be nem mehet vagy ki mondta ezt neki? A kérdezett erre szelíden azt felelte, hogy " Hát a vezetőség, a polgármesteri hivatal vezetősége."
Számomra itt érkezett el a csúcspont, mert hogy még a vezetőség is bejöjjön a történetbe, ez azért több volt, mint amit reméltem. Tovább is van még, mert a jogvédő mégiscsak betüremkedett a díszbeszéd kellős közepébe, Botka javában mondta a szépeket talpig valami nyakékben, a jóember meg letette elébe a paksamétát, már azt hittem, ő is rögtönöz egy beszédet, de azt kihagyta. Természetesen az érintett kereskedőkön kívül a helyi Jobbik, a Fidesz és a KDNP is lelkesen asszisztált a produkcióhoz. Csak úgy játszásiból képzeljük el azt a szituációt, hogy Orbán Viktor beszédet mond mondjuk a Nemzeti Múzeum előtt, mikor is valaki nekiáll ott jópofáskodni. Hát tényleg nem viszi el a rendőrség, mert a TEK lövi szitává még félúton.
Szabó Bálint talán folytatja a háborúját, talán nem, fogalmam sincs. De azért ha már országos hírt csináltak ebből az esetből, nem kellene végre megszólalnia a másik oldalnak is? Ha legalább az kiderülne, hogy alapvetően mi is ott a probléma, mert azt nem sikerült megtudnom, csak annyit, hogy megemelte az új piacvezető a helypénzt, amit a kereskedők sokallnak, fenyegetőztek, hogy ők bizony nem, erre fölmondott nekik a piacos, de semmi több, és ettől nem igazán leszünk okosabbak. Kinek van igaza, vagy egyáltalán van ott bárkinek is igaza? Engem most már nagyon érdekelne, főleg, miután a vezetőség így kiviselte magát...

Alkalmas vagyok

Nem tetszett a kényszer, de nem volt mit tenni, terrorizáltak, hogy vagy sürgősen megejtem a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot, vagy nem dolgozhatok, hát egyik nap átvitt a fiam a szomszéd városba a kijelölt orvoshoz.
Hogy miképpen lett éppen ő az a kijelölt orvos, azt nem tudom, a cég nyilván vele kötött szerződést - igaz, hogy elvileg ezt nagyon sokan végzik, itt az utcánkban lévő rendelőintézetben is, de hát ide ugye nem mehettem. Kóvályogtunk egy darabig az épületben, végül megtaláltuk, szerencsére nem voltak sokan, elég hamar bejutottam. Azt gondoltam, megkérdik, hogy vagyok, kapok egy pecsétet és kész. Ehelyett töviről hegyire átvizsgált, kikérdezett, méricskélt, hány centi, hány kiló vagyok, mennyi a vérnyomásom, csinált EKG-t, olvastam neki tábláról, papírról, szóval éppen csak meg nem műtött. És persze szüntelenül kérdezgetett, hogy ez rendben van-e, az rendben van-e, naná, hogy minden rendben, ez a hely nem az a hely, ahol őszintének kell lenni. Végre befejezte, adott egy papírt, hogy egy évre alkalmas vagyok.
Ez azt jelenti, hogy egy év múlva megint ez a tortúra. Magyarázza már meg valaki, mire jó ez az egész? Egyáltalán kinek az érdekében történik? Ha mondjuk vagyok olyan eszeveszett, hogy elszegődök betont talicskázni, az első tíz percben ki fog derülni, hogy képtelen vagyok rá és úgy rúgnak ki, hogy a lábam se éri a földet. Valóban ehhez egy külön vizsgálatra van szükség? Ha legalább érteném a szükségességét, a célját, megbarátkoznék vele, de így nem tudom elfogadni. Az lehetséges, hogy dolgozom valahol, ahol egyszer csak úgy döntenek, hogy holnaptól ne az legyen a munkám, ami volt, hanem valami más, de kérdés, hogy fizikailag el tudom-e látni az újabb feladatot, hát jó, tényleg, nézze meg egy orvos, hogy szabad-e ezt megtenni egy emberrel. De hogy azt, amit évek óta csinálok panasz nélkül, csinálhatom-e tovább, azt miért egy orvos képes csak megítélni, hát ezt elég nehéz elfogadni.
A poén persze nem ez. Megvan a papírom, a zsebemben hordom már két hete, de a kutya se kérte még tőlem. Lehet, hogy nem is fogják?

Évszázadok alatt mit sem változunk?

217 éve május 20-án született Honoré de Balzac. Két évszázad nagy idő, de ha műveit olvassuk, láthatjuk, hogy az ember semmit sem változott.

1799. május 20-án született Honoré de Balzac francia regényíró, a francia realista regény egyik megteremtője, a világirodalom legjelentősebb szerzőinek egyike. Írásai remekművek, amelyek a ma embere számára is élvezetes olvasmányt nyújtanak és nem kevés erkölcsi tanulságot is kínálnak. Elveszett illúziók című regényfolyama 95 hosszabb-rövidebb regény és elbeszélést tartalmaz, köztük olyan remekművekkel, mint a Goriot apó, a Modeste Mignon, A labdázó macska háza vagy A harmincéves asszony. Bár meglehetősen kritikus volt a kor emberével, akit – mint fogalmazott – semmi más nem érdekel, csak a pénz, ő maga is vagyonra szeretett volna szert tenni. Ennek érdekében különféle vállalkozásokba fogott, amelyek rendre sikertelennek bizonyultak, így vagyona nem, adóssága annál inkább gyarapodott. Részben ennek is köszönhetjük gazdag életművét, hiszen pénzügyi kényszer is vezérelte szinte korlátlan munkabírását. 

A rejtvény megfejtésének soraiban egy Balzac-idézet található.