2016. május 20., péntek

Alkalmas vagyok

Nem tetszett a kényszer, de nem volt mit tenni, terrorizáltak, hogy vagy sürgősen megejtem a foglalkozás-egészségügyi vizsgálatot, vagy nem dolgozhatok, hát egyik nap átvitt a fiam a szomszéd városba a kijelölt orvoshoz.
Hogy miképpen lett éppen ő az a kijelölt orvos, azt nem tudom, a cég nyilván vele kötött szerződést - igaz, hogy elvileg ezt nagyon sokan végzik, itt az utcánkban lévő rendelőintézetben is, de hát ide ugye nem mehettem. Kóvályogtunk egy darabig az épületben, végül megtaláltuk, szerencsére nem voltak sokan, elég hamar bejutottam. Azt gondoltam, megkérdik, hogy vagyok, kapok egy pecsétet és kész. Ehelyett töviről hegyire átvizsgált, kikérdezett, méricskélt, hány centi, hány kiló vagyok, mennyi a vérnyomásom, csinált EKG-t, olvastam neki tábláról, papírról, szóval éppen csak meg nem műtött. És persze szüntelenül kérdezgetett, hogy ez rendben van-e, az rendben van-e, naná, hogy minden rendben, ez a hely nem az a hely, ahol őszintének kell lenni. Végre befejezte, adott egy papírt, hogy egy évre alkalmas vagyok.
Ez azt jelenti, hogy egy év múlva megint ez a tortúra. Magyarázza már meg valaki, mire jó ez az egész? Egyáltalán kinek az érdekében történik? Ha mondjuk vagyok olyan eszeveszett, hogy elszegődök betont talicskázni, az első tíz percben ki fog derülni, hogy képtelen vagyok rá és úgy rúgnak ki, hogy a lábam se éri a földet. Valóban ehhez egy külön vizsgálatra van szükség? Ha legalább érteném a szükségességét, a célját, megbarátkoznék vele, de így nem tudom elfogadni. Az lehetséges, hogy dolgozom valahol, ahol egyszer csak úgy döntenek, hogy holnaptól ne az legyen a munkám, ami volt, hanem valami más, de kérdés, hogy fizikailag el tudom-e látni az újabb feladatot, hát jó, tényleg, nézze meg egy orvos, hogy szabad-e ezt megtenni egy emberrel. De hogy azt, amit évek óta csinálok panasz nélkül, csinálhatom-e tovább, azt miért egy orvos képes csak megítélni, hát ezt elég nehéz elfogadni.
A poén persze nem ez. Megvan a papírom, a zsebemben hordom már két hete, de a kutya se kérte még tőlem. Lehet, hogy nem is fogják?

2 megjegyzés:

  1. De legalább a doki megdolgozik a pénzéért :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő tényleg, egy szavam nem lehet, borzasztó komolyan vette magát:)

      Törlés