2016. május 24., kedd

Csak nevetünk

Érdekes a magyar lélek. Itt élünk egy katasztrofális országban, és ahelyett, hogy sírnánk vagy dühöngenénk, nagyokat nevetünk a saját nyomorúságunkon. A plakátokból is viccet csinálunk, a hozzá nem értő hajlamos azt hinni, hogy a magyarok boldogok, hiszen egyfolytában hahotáznak. Valójában persze erről szó sincs, csak éppen ilyen a természetünk, hogyha tehetetlenek vagyunk, poénokat gyártunk. Jobb lenne, ha reggeltől estig mérgelődnénk? Csoda tudja. Tény, hogy legalább kisebb a gutaütés esélye, és ez is valami. 
Hogy a külhoniak úgy vélik, a magyarok lényegében felhőtlen, vidám emberek, akik majd kicsattannak az elégedettségtől, az hagyján, de hogy a saját vezetőinket is megtévesztjük, az már baj. Úgy nyilatkoznak széltében-hosszában, amiből arra lehet következtetni, valóban azt hiszik, hogy itt minden a legnagyobb rendben van, amit tesznek, azt megtehetik, sőt, még többet is, elvégre nem kell minket komolyan venni. Bátran nyüvik a fákat a Városligetben, átépítik a Budai Várat a saját ízlésük szerint, szétosztogatják maguk között a javainkat, a földjeinket, a pénzünket, stadionokat építenek minden sarokra, félkézzel változtatnak törvényeket, legyen az alaptörvény vagy bármi más, úgy általában azt a látszatot keltik, hogy azt csinálnak, amit akarnak. Övék az ország, mert övék a hatalom. 
Nagy marhák vagyunk, hölgyek és urak, hogy ezt nem láttuk előre. Ki merte volna ezt feltételezni, hogy valaki ilyen pofátlan hatalomgyakorlásra vetemedik? Meg sem fordul a fejükben, hogy nem ők a legokosabbak, hogy bármilyen változtatáshoz annak is lenne esetleg véleménye, akit közvetlenül érint. Nem számít, majd ők megmondják, mi hogy legyen, kezdve azon, hogy mit tanuljanak a gyerekeink az iskolában. Mert ők jobban tudják, naná. 
Most éppen a népszavazásra próbálják buzdítani a népet, hát ahogy tapasztalom, nem nagyon hoz a dolog senkit izgalomba, leszámítva a határon túliakat, majd ők elintézik nekünk, hogy megfeleljünk a kormány elvárásainak. Majd kitalálnak valamit, hogy 2018-ban is megfelelő számú szavazójuk legyen és újra megválasszák őket? És mi majd hagyjuk? Legfeljebb nevetünk egy jót azon, hogy már megint így jártunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése