2016. május 20., péntek

Botrány a köbön

Nem vagyok szegedi, még csak nem is ismerem a várost, így fogalmam sincs, milyen hely lehet az a Cserepes-sori piac. Botka Lászlót se ismerem, de azért nem lehet egy rossz polgármester, ha már több cikluson keresztül meg tudott maradni. A Cserepes-sori műbalhéról az Echo TV-ből értesültem, és bár utána igyekeztem informálódni, megint meg kell állapítanom, hogy az ellenzéki kommunikáció meglehetősen rosszul működik. Lényegében nincs is.
A Szabó Bálint nevű showmen már második napja különféle műsorszámokat ad elő - persze régebb óta csinálja, de most jutott el arra a fokra, hogy már stábokat is visz magával. Az történt, hogy tegnap erőnek erejével be akart hatolni a polgármesterhez, ám ott egy tiltakozó titkárnővel találta magát szemben, aki utóbb kissé sikoltozott is, erre kihívták a rendőrséget. A rendőrök jöttek és annak rendje-módja szerint megtisztították a területet, elvitték a vehemens ügyvédet a fogdába. Erről a kalandjáról érzékletes előadást tartott, miképpen zárták be megannyi levetkőztetett (?) migráns közé, mekkora helyre. Hogy mit kapott enni, azt sajnos, nem mesélte el, pedig érdekelt volna. Börtönélményeit egy, a kezén fénylő bilinccsel illusztrálta és közben veszettül ajvékolt, hogy így Virág elvtárs meg úgy Virág elvtárs, aztán médiakísérettel be akart vinni valami aláírásokat a polgármesternek. Persze pont akkor, amikor díszközgyűlést tartottak, ahol a polgármester javában beszédet tartott.
Ekkor előkerült egy szerencsétlen ember, látszani nem látszott, talán közterület-felügyelő, aki azt találta mondani hősünknek, hogy oda bizony nem mehet be. A sztár - aki nem mellesleg ügyvéd - ráugrott a  nagy lehetőségre és föltette a kérdést a közkatonának, milyen jogszabály rendelkezik úgy, hogy ő oda be nem mehet vagy ki mondta ezt neki? A kérdezett erre szelíden azt felelte, hogy " Hát a vezetőség, a polgármesteri hivatal vezetősége."
Számomra itt érkezett el a csúcspont, mert hogy még a vezetőség is bejöjjön a történetbe, ez azért több volt, mint amit reméltem. Tovább is van még, mert a jogvédő mégiscsak betüremkedett a díszbeszéd kellős közepébe, Botka javában mondta a szépeket talpig valami nyakékben, a jóember meg letette elébe a paksamétát, már azt hittem, ő is rögtönöz egy beszédet, de azt kihagyta. Természetesen az érintett kereskedőkön kívül a helyi Jobbik, a Fidesz és a KDNP is lelkesen asszisztált a produkcióhoz. Csak úgy játszásiból képzeljük el azt a szituációt, hogy Orbán Viktor beszédet mond mondjuk a Nemzeti Múzeum előtt, mikor is valaki nekiáll ott jópofáskodni. Hát tényleg nem viszi el a rendőrség, mert a TEK lövi szitává még félúton.
Szabó Bálint talán folytatja a háborúját, talán nem, fogalmam sincs. De azért ha már országos hírt csináltak ebből az esetből, nem kellene végre megszólalnia a másik oldalnak is? Ha legalább az kiderülne, hogy alapvetően mi is ott a probléma, mert azt nem sikerült megtudnom, csak annyit, hogy megemelte az új piacvezető a helypénzt, amit a kereskedők sokallnak, fenyegetőztek, hogy ők bizony nem, erre fölmondott nekik a piacos, de semmi több, és ettől nem igazán leszünk okosabbak. Kinek van igaza, vagy egyáltalán van ott bárkinek is igaza? Engem most már nagyon érdekelne, főleg, miután a vezetőség így kiviselte magát...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése